1972 májusában, amikor Fero Griglák és Tomáš Berka találkoztak egy pozsonyi kocsmában, gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy egy húron pendülnek. Nemcsak a zenei ízlés volt közös, az életmódról és a életvitelről is hasonlóan vélekedtek. Nem tartott sokáig, megegyeztek abban, hogy milyen zenét szeretnének együtt játszani, és úgy döntöttek, hogy alapítanak egy közös bandát.

Először a ritmus szekciót akarták összehozni, és ekkor találkoztak Paľo Kozmával, egy 15 éves dobossal, aki nemrég tért haza Izraelből. Szinte egy időben csatlakozott hozzájuk Laco Lučenič gitáros is, neki basszusgitárra kellett váltania, de ez neki simán ment. Így jött létre a Fermata zenekar, de még mindig nem volt teljesen tiszta, hogy milyen zenei irányba indulnak el. Eleinte a klasszikus zene rock zenei átiratain gondolkodtak. Az egyik első szám, amit játszani kezdtek, George Enescu "Rapsódia Română" volt. Ebben a darabban mindkét alapító tag megmutatta a zenei tehetségét, a legnehezebb részeket is gond nélkül el tudták játszani közösen, ráadásul bármilyen tempóban. Ez a szám évekig a repertoárjuk alapdarabja maradt, mivel a közönség mindig kérte. Ezután elérkezett az idő Mendelssohn B-moll hegedűversenyére, és készültek egy Mozart darabbal is. Viszont hamar felmerültek kétségek az effajta repertoár értelmével kapcsolatban. Tudták, hogy a Collegium musicum már régóta így működött, és nem tűnt értelmesnek folytatni ezt a vonalat.

Griglák felvetette, hogy jazzessebb számokat gyakoroljanak be az Ex We Five időszakból, (Ex We Five Tomáš Berka korábbi, Pozsonyban működő, progresszív és jazz rockot játszó együttese volt. Sajnos, annak dacára, hogy vagy két órányi saját felvétellel rendelkezett az együttes, semmi hangfelvétel nem maradt hírmondónak az Ex We Five munkájának). Berka, mint a felvételek szerzője, elutasította az ötletet, és inkább valami teljesen újat javasolt. Ez nem tűnt rossz ötletnek, nem sokkal később Griglák jelentkezett is egy új számmal, ami Perpetuum nevet kapott, és egy héttel később Berka is előrukkolt a Valčík pre krstnú mamu (Keringő keresztanyának). Az együttműködésük elején egyértelművé vált, hogy Griglák jobban érzi magát a harmóniákban és dallamokban, míg Berka a ritmikai bonyolultságokat, főleg a jazzt szerette. Ez 1973 elején történt, ekkor még a Fermata Lubo Jurčo énekessel próbált, sőt még Eva Strakovával is, akinek Griglák gyorsan elővarázsolt pár Elton John ihletésű dalt. A Straková Londonba való utazása előtt még közösen a V-klubban léptek fel, de korán egyértelművé vált, hogy a Fermata inkább az instrumentális számokban érzi jól magát, így a együttes jövőbeli irányvonala nagyjából ki is alakult. Viszont még rengeteg szervezési dolog adódott, ezeket Kazimír Kylheka menedzser vállalta fel. A jó kapcsolatainak köszönhetően a zenekar a Palackého utcai Junior Clubban talált otthonra. A Slovkoncert kölcsönzött egy régi Hammond orgonát, amit azelőtt Marián Varga használt, de Berka fő hangszerének továbbra is a klavikord számított. Később aztán jött egy Fender Rhodes elektromos zongora, és egy idő után még egy Minimoog is színesítette a együttes hangzását. Mielőtt elkezdték volna a hazai fellépéseket, a zenekar egy igazi tűzkeresztségen ment keresztül Budapesten, egy rock gőzhajón a Dunán, ahová az Omega és az LGT zenekarok hívták meg őket. A magyar közönség ámulva hallgatta az új szlovákiai instrumentális csodát.

Korán nyilvánvalóvá vált, hogy miközben a Fermata szorgosan dolgozott az új felvételekenn, az új zenekar rajongói már a hazai premier előtt arról suttogtak, hogy valami olyan különleges készül, ami még nem volt – és ahogy hamarosan kiderült – majdnem nem is lett. A zenekarnak már a létezésének legelején megérezte a hatóságok korlátlan hatalmát. 1973 őszén, a nagy premier előkészületei közepette, amikor plakátokat akasztottak ki a városban, még két nagyméretű transparenst is kihelyeztek, egy bürokrata okostojás arra a eszméletlen felfedezésre jutott, hogy a Fermata név gyanúsan nyugatiasan hangzik, és ragaszkodott hozzá, hogy írják át szlovákra, mint Fermáta. Úgy tűnik, hogy a szorgalmas hivatalnok ezt valamiféle zenei alapiskola tankönyveiben fedezte fel, és nem igazán érdekelte, hogy ez a szó latin eredetű, és hogy a kotta egyik grafikus jele, ezen  kívül Olaszországban tömegközlekedési megállókat is jelent. A zenészek csak nevettek, és nem akarták megváltoztatni a transzparenseket meg plakátjaikat. Erre a tisztelt népi képviselők úgy döntöttek, hogy megmutatják a "zenész elvtársaknak", ki a főnök itt, és simán betiltották a PKO-ban (kulturális központ) megrendezett teltházas premier koncertet. Az viszont nem tudatosult bennük, hogy ezzel egy olyan tilalmi címkét ragasztottak az új együttes hátára, hogy semmilyen transzparens nem tudott volna jobb reklámot adni nekik az egész országban. A halasztott, és végül ékezet hozzásával lejátszott premier nagy siker lett, és a zenekar 1974 nyarán demo felvételeket készített a vadonatúj, frissen nyílt Opus stúdiójában a Galgóci kastély monarchia korú színházában. Senki nem számított arra, hogy ez az eklektikus zenei anyagot az Opus megjelenteti, de megtörtént. Az album, amit egyszerűen "Fermata"-nak neveztek el, hamarosan Nyugat Németországban is megjelent. Ekkor már viszont Laco Lučenič és Pavol Kozma nem voltak a együttes tagjai; az egyik Nyugatra ment pénzt keresni új, minőségi hangszerekre, a másik pedig a Prúdy együttes tagja lett. A dobos helyére  Peter Szapu érkezett, az akkor még fiatal Anton Jaro lett az új basszusgitáros. A Fermáta következő albuma, már ékezettel a nevében, a "Pieseň z hôl" (Dal a hegygerincekről) 1976-ban jelent meg, Griglák és Berka szlovák népzenei motívumokkal kísérletezett, a felvételekenn a dobokat pedig egy új dobos, Cyril Zeleňák, Laco Tropp tanítványa kezelte. Jaro-val együtt egy szuper jól működő páros alakult ki, erős jazz-rock hangzással. A banda hamarosan eljutott Lengyelországba, Kelet-Németországba és Bulgáriába, ahol szorgalmasan ismertették a jazz-rock muzsikákat a közönséggel. Egy amerikai koncert szervező felajánlotta nekik, hogy lépjenek fel egy jazz-rock fesztiválon Nevadában, de a Slovkoncert nem tartotta az együttest eléggé megfelelőnek, így a meghívót simán szemétbe dobták. A hosszú haj és a farmer páros nem volt eléggé export barát. A következő évben, 1977-ben, elkezdték a együttes korai korszakának legsikeresebb, a "Huascaran" című harmadik albumuk felvételeit, ez egy négy tételből álló kompozíció lett, emléket állítva a Perui Huascarán hegy környékén bekövetkezett földrengés áldozatainak, ezek között Csehszlovák hegymászók csapata is volt. Az második tétel címe, 80 000 a tragédia áldozatainak számára utal. Újabb csere a dobos poszton, Karol Oláh csatlakozott az együtteshez. A "Huascaran"-on a basszust a visszatérő régi tag, Laco Lučenič kezelte, de ő hamarosan átigazolt a komerszebb és jövedelmezőbb Modushoz. 1977-ben Griglák és Oláh megkezdték a kötelező katonai szolgálatukat, ez persze az együttes tevékenységének kényszerű leállását jelentette és egyben pontot tett a Fermáta 70-es évekbeli pályafutása végére.