A titokzatos Shuttah együttes és az 1971-ben rögzített The Image Maker című dupla album a progresszív rock történetének meglehet legnagyobb rejtélye. A Still Life-hoz hasonlóan egyes progresszív zenekarok és felvételek rejtélyeire idővel azért fény derült, Shuttah együttes esetében még az elmúlt fél évszázad sem adott választ a felvétel körülményeivel, történetével vagy szereplőivel kapcsolatos kérdésekre.

Amit a zenekarról tudok, az különböző honlapok és fórumok átkutatása után néhány mondatban összefoglalható. Egyes online források szerint a zenekar neve a Bibliai származású. Shuttah szóhoz legközelebbi kifejezés, amit a Google-ön találtam az, hogy a Shittah egy vadon élő fa a Sínai sivatagban, amely rokonságban áll az Akácfával. Bibliai jelentőségűvé az teszi, hogy a Teremtő különösképpen ragazkodott ennek a fának a törzséből elkészíteni a frigyládát.

A zenei anyagot a világhírű londoni IBC stúdiójában vették fel, amely többekközött a Beatles, Rolling Stones és a Deep Purple kedvenc helye volt. A dupla albumot (állítólag) az újonnan alakult Vertigo kiadónál, a Philips/Phonogram leányvállalatánál akarták megjelentetni. Ez simán elhihető, Shuttah zenéje tökéletesen illik a kiadó zenei profiljához, az album szépen passzolt volna a Vertigo katalógusába olyan jó nevű együttesek mellé, mint a Cressida, Beggars Opera vagy főleg a Gracious. Különböző internetes fórumokon kutakodva találkoztam olyan véleményekkel, amelyek megkérdőjelezték a felvétel hitelességét és megpróbálták az ellenkezőjét igazolni. Néhányan a felvételt egyes kis kiadók gyakorlatához hasonlítják, ahol kortárs stúdió zenészek felvételeket készítenek, és a kiadók ismeretlen zenekarok szenzációsan felfedezett felvételeként forgalmazzák. Továbbá azzal is hadonásznak, hogy a felvétel gyanúsan jól szól a keletkezés idejéhez képest. Ezt én butaságnak tartom, mivel 1971-ben a stúdiótechnika már lehetővé tette a kiváló minőségű felvételek elkészítését. A eredetiséget az is bizonyítja, hogy Hans Pokora katalógusában, a Record Collector Dreams 4001 megtalálható az 1971-es egyetlen megmaradt eredeti acetát hordozó fényképe és állítólag ezt a lemezt használtak forrásnak a 2002 kiadásához. Objektivitás kedvéért azonban megemlíteném, hogy Thomas Hartlage, a Shadoks Music kiadó tulajdonosa, aki végül 2LP-n és 2CD-n kiadta ezt az albumot, felvette a kapcsolatot Jeff Oliverrel, az IBC Studios egykori vezetőével, aki elmondta, hogy nem emlékszik semmiféle Shuttah együttesel való közös munkára. Nos, hát én, mint 70-es évek rockzene szerető amatőre szeretném hinni, hogy ez egy eredeti, 1971-es felvétel. Ami maga a zenét illeti, hiba lenne azt feltételezni, hogy itt egy szülői pincében próbáló lagzis fiú banda hirtelen ihletet kapott és úgy döntött, hogy felvesznek orsós magnóra pár igényesebb felvételt, ezekre a lemezkiadó ragaszt egy „Lost Diamond” levonót és forgalomba ereszti. Egyértelmű, hogy a felvétel minőséges produkciót kapott és kiváló képességű session vagy profi zenészek jól felszerelt stúdióban rögzítettek. Ha alkalom adódna megismerni a felvételeken szereplő tagokat, lehet elismerően hümmögve emelnénk a szemöldökünket. Kétségtelen, hogy ez egy megtervezett, előkészített koncepció alapján készült zenei alkotás. A dupla konceptalbum alap témája valószínűleg az Angolok évszázados rutinal rendelkező háborús tapasztalatai megzenésítése. Találgatom - akár egy háború ellenes rockopera zenei kíséretének készülhetett a felvétel. Ami a hangszórókból ránk zúdul, az jellegzetesen korai Brit rock zene a progresszív rock fénykorának korszakából. Zenében még visszaköszön az elhalványuló pszichedelikus rock hangzása és időnként funk és jazz rock jelenléte is észlelhető. Az albumon folyamatosan, akár egy számon belül is változik a hangulat, dallamos, melodikus balladák adják át a helyet magas intenzitással előadott rock daraboknak. Hallunk egy karácsonyi nótát (Christmas 1914), de olyan súlyos, nyomasztó részeket is (Bull Run), hogy ha az alvilág ura lennék, ezt választanám a bűnösök pokolba vezető útjának kísérő zenéjének. Csata hangok, bombázások, légitámadások, morzejelek, géppuska lövések, lovaskocsik és gyalogosok menetelése töltik ki a dalok közti szüneteket.

Azoknak a zene gyűjtőknek érdemes beszerezni az albumot, akik nem elégszenek meg csupán a 10 leghíressebb progresszív rockzenekar albumaival, és kutatnak a progresszív rocknak nevezett gyönyörű mozaik hiányzó darabkái után.

Mint feljebb említettem, a felvételek 2002-ben jelentek meg LP-n és CD-n a Shadoks kiadónál, nekem a 2CD-s változat van a gyűjteményemben. Kicsit meglepett, hogy mindkét album teljes összhossza alig haladja meg a 60 percet, mégsem adták ki egy korongon. Egye fene, jobb mint amikor találomra kihagynak egy felvételt hogy két album ráférjen egy CD-re, ettől falra mászok.

CD 1
1. Image Maker (3:06)
2. Bull Run (5:15)
3. Cry My Little Darling (2:27)
4. Lady Smith (4:21)
5. Village Green (0:54)
6. The Crimp (7:27)
7. Christmas 1914 (2:15)
8. The Fens (5:51)

CD 2
1. Guernica (2:36)
2. World War II (6:51)
3. Concrete (1:14)
4. Imjin (5:04)
5. She’s a Bad Girl (3:01)
6. The Wizard (5:34)
7. Tell Me Why (2:23)
8. Conclusion (5:09)