Bár a Friendship album csak 1971-ben jelent meg a Junipher Greene kezdetei egész 1965-ig nyúlnak vissza, amikor az Oszlói Sandaker School diákjai, Bent Erik Åserud – gitár és fuvola, Geir Bøhren – dob, Bjørn Sønstevold – basszusgitár és Øivind Robert Vilbo – gitár megalapították az Action Enterprises nevű csoportot. Később megváltoztatták a nevüket, először Acquisitive Society-re, legvégül pedig Junipher Greene-re, ezt a nevet egy skót tömegközlekedési térképen találták, Junipher Green település Edinburough tágabb önkormányzatához tartozik, és a városközponttól délnyugatra található utolsó megálló.

Sønstevold 1967-es távozása után Helge Grøslie billentyűs énekes érkezése teszi teljessé a felállást. Vilbo félreteszi a gitárt és átveszi a hiányzó basszusgitáros szerepét. Pályafutásuk kezdetén különböző ifjúsági klubokban lépnek fel országszerte. Fleetwood Mac , BB King és Paul Butterfield iránti szeretettel a csapat zenéje elkerüli a akkoriban kezdő együteseknél menő repertoárt, szokásos British Invasion feldolgozásokat, és főként a blues rockra összpontosít. A kísérletezőbb, igényesebb hangzás irányába való elmozdulás, amely főként a korszak új brit progresszív csoportjaira volt jellemző, akkor következik be, amikor a csapat álladó fellépőként szerepel az Oszló leghíresebb zenei klubjában, a Club 7-ben. Itt külföldi rock és jazz csoportok fellépéséinek lesznek szemtanúi, ez nagyban befolyásolta későbbi zenei fejlődésüket. A csapat felállását Freddy Dahl énekes és gitáros érkezése erősíti, ezzel kialakul a végső felállás, amely a nagyközönségnek előben mutatkozik be, amikor a Deep Purple előtt előzenekarként szerepel. Ezután a csapatot a szakma és a szaksajtó a legjobb rockformációnak nyilvánítja ki Oszlóban, ennek ellenére még mindig nem érkezik az áhitott lemezfelvételi szerződést. 1969-ben megmozdulni látszanak a jegek, érkezett egy televíziós szereplési ajánlat, ennek sikere után már a felvételi szerződés sem váratott sokáig, 1970-ben a Sonet zenei kiadótól kaptak ajánlatot.

1970-ben a srácok a norvég popzene akkori császára, Arne Bendiksen zenei stúdiójába költöznek, aki az együ-ttest az akkori helyettesére, Terje Engen zenei menedzserre bízta. Åserud egy későbbi interjúban így idézte fel az eseményeket, "Szerintem ez az egész Terje nelkül nem sikerült volna. Isteni volt kapni egy esélyt, de egyikünk sem tudta, hogy mit kezdjen vele." A csapatot Nils Bjarne Kvam hangtechnikus és producer, valamint Harald Are Lund asszisztens producer tette teljessé, az utóbbi Clever Duck álnéven dalszövegekkel is hozzájárult az felvételekhez. A munkák 1970 őszén kezdődödtek és egy teljes évig elhúzódtak. Az együttes tagjai ezt utólag azzal magyarázták, hogy a 70-es évek elején Norvégiában a rockzene még nem volt nagyon erós pozícióban, felvételek közben nekik valahol a prioritás legvégén volt a helyük. Töbször előfordult, hogy három hetet is vártak, mire visszatérhetek a stúdióba, általában éjszakánként. Ez a tény többekközött közrejátszott a hangkép egyenetlenségében, ugyanis folyamatosan újra kellett beállítaniuk a készülékeket és a felszerelést, nem mindig sikerült pontosan ugyanúgy visszahangolni ezeket. Ráadásul a hanganyagot dán Lyrec márkájú vadonatúj nyolcsávos magnójára rögzítették, ezt a jelenlévő technikusok közül még egyik sem tudta kezelni alaposan. Ezeket a hiányosságokat szerencsére sikerült tökéletesen kiküszöbölni az album újrakiadásainál. A zenei anyagot szinte teljes egészében Åserud és Dahl írta, az együttes a próbák közben ezt már jól begyakorolta, egyes részeit élő fellépéseken is játszották. A szöveggel nem küszködtek, a már említett Clever Duck mellett különböző barátok segítették ki őket a szövegírással, a Friendship című szvit alaptémájának pedig Alex K. Carlsson svéd-amerikai költő azonos című versét választották. Mivel a zenészeknek nem rendelkeztek korábbi stúdióbeli tapasztalatokkal, dalaikat közvetlenül úgy rögzítették, ahogy a próbateremben begyakorolták, ezért hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a felvett anyag nem fér fel egy lemezre. Az egyes dalok jellege és felépítése azonban nem tette lehetővé az felvételek vágását és módosítását, így az egyetlen megoldás egy dupla album kiadása lett volna. De ekkor ütközött a kasza a kőnek. Ami az egyetlen lehetséges alternatívát jelentette az együttes számára, az teljesen elfogadhatatlan volt Mr. Bendiksen vállalkozó számára, aki szigorúan ragaszkodott az eredetileg tervezett szimpla nagylemezt finanszírozásához. A csapat végül úgy döntött saját zsebből fedezi a második nagylemez gyártási költségeit. Egy más forrás ellenben úgy emlékszik vissza, hogy Bendiksen azzal a feltétellel vállalta a 2LP kiadását, hogy a zenekar lemond a jogdíjakról. Akárhogy is történt, a Friendship dupla album végül egy évnyi munka után, 1971 novemberében került a boltok polcaira és a kezdetektől sikeresen haladt felfelé az eladási listák élére. Végül szép nyolcadik helyezést ért el, ami akkoriban jelentős sikernek számított egy rockegyüttes számára. A zenei közönség és a szakértők imádták az albumot, az egyetlen kritika az avantgárd művész Odd Nerdrum által festett lemezborítót érte, a kritikusok a borítón lévő kabátot egy náci köpenyhez hasonlították.

Nem tudni, hogy a Friendship hazai piaci sikere ellenére a Sonet miért nem tervezett további együttműködést Junipher Greene-vel, még a csapat külföldön lévő szereplését sem támogatta, ezáltal az európai elithez mérhető albumuk szinte teljesen észrevétlen maradt az ország határain kívül. Ezek a körülmények a csoport belső hangulatát is megcsorbították, elősször 1972-ben a csapat frontembere, Freddy Dahl távozott, később a Ruphus és a Saluki együttesek felállásában tűnt fel. Kicsit később Helge Grøslie billentyűs is távozott, ő a heavy progresszív Titanic sorait erősítette későbiekben. A megmaradt trió viszont úgy döntött, hogy folytatja. Rövidesen rögzítették az együttes második albumát, ez az On Records kiadónál Communication címen meg is jelent, de az elődje árnyékában meglehetősen elveszett. Közvetlenül az album megjelenése után az egyik alapító tag, Øivind Vilbo basszusgitáros is elhagyja a csapatot. Folyamatosan változó felállással körülvéve Bent Erik Åserud és Geir Bøhren a hetedik évtized második felében folytatták a munkát, elektronikával kísérleteztek, ezzel értelemszerűen a New Wave elemei is megjelentek zenéjükben, ennek bizonyítéka a csoport utolsó, 1982-es Forbudte Formiddagstoner album. Annak ellenére, hogy az együttes hivatalosan nem jelentette be feloszlását, soha többé nem alkottak semmi újat a Junipher Greene márkanév alatt. A megmaradt eredeti duó ezekután kizárólag saját karierjük kialakításával fáradazott és keresett filmzenei zeneszerzőkké váltak. Az elkövetkező években több alkalommal is újraegyesült a Junipher Greene, egypár élő fellépés kedvéért leporolták régi repertoárjukat.

Friendship című dupla albumot egy tizenkét zenei szakértőből álló bizottság Norvégia minden idők legjobb rockalbumának nyilvánította. A norvég rockzenei szintér magas minőségét tekintetbe véve sok zenerajongó számára talán kissé elhamarkodott döntés, de ez semmi nem változtat azon a tényen, ha ez az album nem létezne, az ország egy nagyon fontos mérföldkövet veszített volna el a hazai rockzenei örökségéből. Hatvanhárom perc leforgása alatt a csoport tizennyolc angol nyelvű dalt kínál. Az utolsó kilenc a Friendship című szvit tételei, amely a nagylemez teljes D-oldalát fedi (csak a rend kedvéért a szvit a utolsó dallal a C oldalon kezdődik, a Friendship - Prelude: Take the Road Across the Bridge). A hatvanhárom perc pontosan elégendőnek bizonyult ahhoz, hogy a csapat minden zenei elképzelését a vinyl barázdáiba vésse, ellenben elkerülje az úgynevezett töltelékeket, unalmas időhúző részeket. A lemezen ne keressünk bonyolult zenei kísérleteket a progresszív rock híres úttörőinek szellemében, se valamiféle saját művészi irány kialakulását, identitás megteremtését. Az északiak a lemezükön minőségesen megírt, őszintén eljátszott heavy-progresszív rockot (Try To Understand) kínálnak nekünk, izgalmas kiruccanásokat hard/blues rock régiókba (Witches Daughter), időnként még a jazz rockkal is kacérkodnak (Sunrise/Sunset vagy a Maurice). Pont az a zenei világ, amelyet a felvételek keletkezésének időszakában Európa-szerte játszottak. Zeneileg nem másolták le a nevesebb külföldi kollégákat, legfeljebb hagyták magukat befolyásolni, ezt az ihletet saját munkájuk ösztönzésére használták. Hol keressük tehát az album említett örökérvényű értékét? A Dahl és Åserud zeneszerző duónak sikerült olyan zenét írnia, amely tele van ötletekkel, megoldásokkal, amelyek nem engedik lankadni a hallgató figyelmét. Váltja egymást a hardrock energiája laza dallamos részekkel (Music For Our Children) és hamisítatlan progresszív rockkal (Autumn Diary, Magical Garden). A mindig jelenlévő hammond orgona, gitárörvények, hangulatos fuvola, mindez a ritmus szekció alapos kíséretével támogatva, folyamatosan ott lebeg a térben a kérdőjel, hogy mi következik ez után. A zenekar tagjai teljes öszhang benyomását keltik, jól hallatszik, hogy pár éve már együtt zenélnek és mindegyikük mestere a saját hangszerének. Az album magnum opusa a Friendship című szvit, amely az eddig hallottakat huszonhat perces spontán zenei élvezetbe sűríti. A kompozíció kilenc összefüggő része egy folytonos egészet alkot, amely ötven év után sem veszített varázsából, még a mai napig lenyűgözően hat.

Az eredeti felvétel több kalóz és hivatalos újrakiadást kapott, legutóbb 2015-ben bakeliten a Sandem Recordsnál. A Universal Music 2008-as dupla CD kiadást a gyűjtők nagyra értékelik, a Friendship albumot tartalmazó első korong mellett a második CD  a Friendship korábbi változatát kínálja, amelyet 1970-ben vettek fel négysávos magnóra abból az alkalomból, hogy egy új zenestúdió nyílt meg Oszló egyik külvárosában, a Rosenborg Studio és a felvétel a berendezés tesztelése közben készült. Ezzel az első stúdióba lépéssel a csapat lehetőséget kapott némi rutin megszerzéséhez. A felvételt évtizedekig helyrehozhatatlanul elveszettnek tudták, végül a fővárostól 1000 km-re északra fekvő Mo i Rana város nemzeti könyvtárának archívumában leltek rá.

Sok év telt el azóta, hogy Junipher Greene végleg befejezte tevékenységét, még több azóta, hogy 1971-ben elérték alkotói csúcsukat, amit a Friendship albumon megörökített. Azzal, hogy fél évszázad elteltével is újabb és újabb zenész és zenerajongó nemzedékek fedezik fel ezt a remekművet bizonyítja örökérvényű értékét, és ma már a Friendship joggal tartozik a közös Európai progresszív rock zenei örökséghez.

01. Try to Understand
02. Witches’ Daughter
03. Music for Our Children
04. A Spectre Is Haunting the Peninsula
05. Sunrise/Sunset
06. Magical Garden
07. Autumn Diary
08. Maurice
09. Attila’s Belly-Dance
10. Frienship – Prelude: Take the Road Across the Bridge
11. Friendship
12. Interlude
13. Mountain Voices
14. Land of the Foxes
15. Friendship That’s Earned
16. Into the Cloudburst
17. Manitou’s Skylands & Down to Earth
18. Friendship

Helge Grøslie – ének, billentyűk
Freddy Dahl – ének, akusztikus és elektromos gitár
Bent Erik Åserud – akusztikus és elektromos gitár, fuvola, száj harmonika
Øivind Robert Vilbo – basszusgitár
Geir Bøhren – ütősök, dob